Művészet vagy rongálás?

Terézváros különleges hely Budapest szívében. A történelmi épületek, kulturális intézmények és a belvárosi élet nyüzsgése együtt adják meg a kerület egyedi hangulatát. Mégis egyre gyakrabban találkozunk olyan jelenségekkel, amelyek nemcsak esztétikailag rombolják a városképet, hanem a közösségi normákat is próbára teszik. Ilyen a graffiti – és különösen annak illegális, rongáló formája, amely ma már szinte minden sarkon jelen van.

A graffiti kettős természete

A graffiti eredetileg nem ördögtől való. Mint annyi minden más, ez is Amerikából indult hódító útjára – nem a műtermekből, hanem a városi aluljárókból és metrókocsik oldaláról. A 70-es évek New Yorkjában a graffiti egyfajta lázadásként, az önkifejezés eszközeként jelent meg – többnyire hátrányos helyzetű fiatalok próbáltak így láthatóvá válni (Snyder, 2009). Azóta eltelt több mint ötven év, és a világ nagyvárosaiban megjelent a graffiti „magasabb szintje” is: hatalmas, festett tűzfalak, megrendelt köztéri alkotások, amelyek valódi művészi értéket képviselnek (Young, 2016).

De ne keverjük össze a köztéri művészetet azzal a valósággal, ami Terézváros utcáin nap mint nap szembejön velünk: falfirkák, vandál aláírások, értelmezhetetlen jelzések és „tag-ek” százai szennyezik az épületeket, kirakatokat, padokat és játszótereket. Ez nem művészet. Ez rongálás. A probléma túlmutat az esztétikai kellemetlenségen. Az illegális graffitik a város lepusztultságát sugallják – azt az érzést keltik, hogy ez egy olyan környék, ahol nincsen rend, ahol nincsen gazdája az utcának, az otthonnak. Ez az úgynevezett „broken windows theory” (betört ablak-elmélet), amely szerint, ha egy környezet rendezetlen, a szabályszegés „normává” válik (Kelling & Wilson, 1982).

Egy frissen felújított homlokzatra felfújt firka nemcsak anyagi kárt okoz, hanem rombolja a közösségi közérzetet is.

Mit tehet egy önkormányzat?

A jó hír az, hogy vannak bevált példák itthon és külföldön is. Olyan városrészek, amelyek képesek voltak megtalálni az egyensúlyt: miközben határozottan felléptek a rongálással szemben, lehetőséget is teremtettek a tehetséges fiataloknak a művészi önkifejezésre.

Legális falfelületek kijelölése

Több nyugat-európai nagyvárosban – például Berlinben vagy Bécsben – az önkormányzatok kijelöltek olyan tűzfalakat, ipari felületeket vagy elhanyagolt városrészeket, ahol engedélyezett a graffitikészítés. Berlin híres „legal walls” programja például lehetővé teszi, hogy a művészek közterületen alkothassanak, miközben nem rombolják a városképet (Urban Nation Berlin, 2022).

Utcaművészeti pályázatok

A művészetnek van helye a városban – de szabályok között. Az önkormányzat meghirdethetne pályázatokat, ahol terézvárosi fiatalok, iskolák vagy alkotócsoportok készíthetnének esztétikus, tematikus falfestményeket. Budapesten már több sikeres példa volt ilyenre – a Színes Város csoport révén készült tűzfalfestmények ma már közönségkedvencek (Színes Város, 2021).

Zéró tolerancia a rongálással szemben

Ahol viszont nincs engedély, ott legyen egyértelmű: a graffiti rongálás, nem véleménynyilvánítás. Ennek jogi eszközei adottak: szabálysértési bírság, gyors eltávolítás, a „megtisztított fal” elve. New Yorkban például már évek óta működik a „Graffiti-Free NYC” program, amely automatikusan eltávolítja a falfirkákat, ha bejelentik (City of New York, 2020).

Közösségi párbeszéd, mit üzen egy firkált fal?

A művészet és a rend nem egymást kizáró fogalmak. Szükség van rá, hogy beszélgessünk erről a témáról: iskolákban, lakossági fórumokon, közösségi platformokon. Mert nem lehet a problémát csak a festékszóró ellen harcolva megoldani – az értékrenden is dolgozni kell.

A firkált fal azt üzeni: ez a hely nem fontos, ez az épület nem érték, ez az utca senkié. A rendezetlenség és a rendetlenség pedig nemcsak esztétikai, hanem morális kérdés is. Aki egy közösségi térre, egy más tulajdonára nyomot hagy – öncélúan, romboló módon –, az valójában azt üzeni: nem számít, mit gondol a másik. Ezzel szemben egy tiszta, rendezett, közösen használt városi tér azt sugározza: itt számítunk egymásra. Itt van gazdája az utcának, van súlya a hagyománynak, és van jövőképe a közösségnek. Konzervatív szemmel nézve a graffitik kérdése nem pusztán városüzemeltetési ügy, hanem kulturális és erkölcsi kérdés is. A cél nem az, hogy minden fiatalt elnémítsunk, vagy hogy megtiltsuk a művészi gondolkodást. Épp ellenkezőleg: kereteket kell adni, ahol kibontakozhat a tehetség – de úgy, hogy közben védjük a közösség értékeit is.

A művészet szabad, de nem szabados. A város a miénk – és mindannyiunk felelőssége, hogy ne engedjük elpusztítani azokat az értékeket, amelyeket évtizedek alatt teremtettünk meg. Terézváros megérdemli, hogy ne csak szép, hanem méltóságteljes is legyen. Ebben pedig az első lépés az, hogy kimondjuk: a rongálás nem művészet.

1. Snyder, G. J. (2009). Graffiti Lives: Beyond the Tag in New York’s Urban Underground. NYU Press.

2. Young, A. (2016). Street Art, Public City: Law, Crime and the Urban Imagination. Routledge.

3. Kelling, G. L. & Wilson, J. Q. (1982). Broken Windows: The Police and Neighborhood Safety. The Atlantic.

4. Urban Nation Berlin (2022). https://urban-nation.com

5. Színes Város (2021). https://szinesvaros.hu

6. City of New York (2020). Graffiti-Free NYC. https://www.nyc.gov